- Magvak: A díszpintyek részére az alaptakarmányt a köles, a mura és a fénymag képezi. Magyarországon a köles különböző színváltozatai ismeretesek. Így a vörös, a fehér, a sárga, a szürke, a barna, és a fekete köles. Elsősorban a vörös kölest termesztik, mert ennek a legnagyobb a terméshozama. A vörös köles sajnos a vékony csőrű asztrildfajok táplálására kevésbé alkalmas, mert vastag a héja tehát nehéz feltörni. Ezzel szemben a fehér és a sárga héjú fajták héja vékonyabb, tehát a legkisebb asztrildfaj is boldogul velük. A sárga héjú fajták között is van olyan, melyet vastag héja miatt madarainknak csak csíráztatva lehet adni. Beltartalom szempontjából sem egyformák a kölesfajták. Van olyan fajta is, melynek fehérjetartalma jóval nagyobb a többinél. Az erős csőrű amandinák minden további nélkül rászoktathatók a vörös kölesre is, habár kezdetben idegenkednek tőle.
Az apró magvú muhart, melynek van sárga és piros színű fajtája is, minden exota fel tudja törni. A díszpintyek, de úgyszólván minden magevő madár (még a kanári is) különösen szeretik az olasz muharnak csumiz vagy fürtös köles néven ismert változatát. Ennek tömött 20 cm hosszúra is megnövő lehajló bugája kicsépeletlenül, éretten vagy félig érett állapotban, kötegekben felakasztva kitűnő táplálék, egyben szórakozás is madarainknak. Természetesen kicsépelve is elsőrendű táplálék. Akiknek némi földterület áll rendelkezésükre, maguk kísérletezhetnek a termesztésével saját használatra. Külföldön rendszeresen adnak a díszpintyeknek négermagot, amely egy fészkes virágzatú ázsiai növény termése. Fekete színű, olajtartalmú termését a madarak szívesen fogyasztják. Általános etetése drágasága miatt nálunk szóba sem jöhet.
Minden magot – főleg télen, de jó ha egész évben is – csíráztatva is adjunk. A vastag csőrű amandinák és szövőmadarak a csíráztatott búzát is szívesen fogyasztják, sőt a zabot is. A tenyésztők többsége különböző magokból, vagy egyéb tápanyagokból maga keveri madarainak a táplálékot. Ma már a készeleségek egész sora kerül forgalomba, melyek szakszerű összeállításban készülnek különböző madarak számára. Ezek kezdetben inkább csak az egy vagy néhány madarat tartók körében váltak közkedveltté, lassan a tenyésztők is megkedvelték. Nem véletlenül, hiszen ezek a készítmények általában jó minőségűek, és használatuk kényelmes, egyszerű.
Ezek a készítmények nálunk is beszerezhetőek, ilyenek a német „Vitakraft” gyártmányok. Ezek között van ún. alapeleségek (mindennapos eleségek). Kaphatók kanári, exóta (díszpinty), hullámos papagáj és különböző nagypapagájok részére. Az alapeleségek a fontos és kedvelt magvak mellett a szükséges vitaminokat és ásványi sókat tartalmazzák. Vannak azonban esetek, amikor a madár az alapellátás mellett különleges táplálékra szorul. Erre a célra kiegészítő eleségek szerezhetők be. Ilyenek a következők:
Stresszhatás kivédésére készült eleség. Ennek a készítménynek emelt vitamintartalma van, és a fokozott anyagcseréhez szükséges jódot is tartalmazza.
Eleség tollváltás idejére. A vedlés minden madár részére nagy megterhelést jelent. A vedlő madarak nem olyan vidámak, mozgékonyak, mint egyébként. Ilyenkor énekelni sem szoktak. Ebben az időben tartalmas táplálék mellett különösen a fehérjék felépítéséhez szükséges aminosavakra van szükségük. Ezért ezek a táplálékkeverékek sok lizint, cisztint és metionint tartalmaznak.
Szaporodást elősegítő eleség. Minden tenyésztő tudja, hogy még a legigénytelenebb madár táplálékszükséglete is megváltozik a költés idején. Bőséges fehérjeellátás mellett meghatározott vitaminokat igényel ilyenkor. A vitaminok egymáshoz viszonyított aránya is nagyon fontos ahhoz, hogy a költés eredményes legyen. ezeket az igényeket elégíti ki ez az eleségváltozat.
Aki szereti a madarát, szívesen kedveskedik neki néha valami ínyencséggel. Jutalomeleségnek is szokták nevezni. Van kiwi, mangó, banán, vegyes gyümölcs ízesítésű eleség. Nagypapagájoknak erdei gyümölcsökkel, mogyoróval kevert eleség készül. Még olyan eleség is létezik, amely a madár hangját javítja megfelelő vitaminok segítségével. - Rúdra ragasztott magvak. A tenyészetben a madaraknak meg kell „dolgozni” a táplálékukért. Meg kell azt keresniük, sokszor hosszú utat kell repülniük érte. Ehhez annyira alkalmazkodott a szervezetük, hogy erre a mozgásra, erőfeszítésre szükségük is van. A kalickában, röpdében viszont előttük áll a táplálék, csak nyúlniuk kell csőrükkel érte. Ennek a szokatlan kényelemnek sokszor elhízás, anyagcserezavar lesz az eredménye, vagy a madár unalmában valami rosszat fog csinálni, pl. kitépi saját vagy társai tollát. Ezért jó ha madarainknak olyan táplálékot is adunk, melynek megszerzéséért többet kell mozogniuk, erőt is ki kell fejteniük. Nagyon jók a rúdra, pálcikára ragasztott magvak. Ezek a magvak olyan anyagba vannak beágyazva (pl. cukros, mézes masszába), amit a madarak nagyon szeretnek, s ezért szívesen elvégzik megszerzésükért az egészségük megőrzéséhez szükséges munkát.
Természetesen a kész eleségek sorában nem csak magkészítmények, hanem lágyeleségek is kaphatók. Ezek egy része a magevők számára készült, és költés idején pótolja a hagyományos, főtt tojásos táplálékot, más része a rovarevő madaraknak rendszeresen adható. - Szépia csont. A madár észszükségletének kielégítésére az ossa szépia(szépia csont) mellett műszépia is készül. Ez bizonyos szempontból még jobb, mint az eredeti, mert mész mellett egyéb ásványi anyagokat is tartalmaz.
- Zöld eleség. Zöld eledelekről is folyamatosan gondoskodni kell. Kora tavasztól késő őszig terített asztal áll rendelkezésünkre. A tyúkhúr áttelel, ezért enyhe hómentes téli napokon is szedhető. Tavasszal erőteljes növekedésnek indul, a száraz nyári hónapokat mag formájában vészeli át. Állandóan nedves helyeken azonban folyamatosan tenyészik. Minden madár szereti a salátát. Ha a saláta szezonja véget ér, virítani kezd a nagy útifű. Ennek egész virágzatát félérett magjaival számos díszpinty szereti. Ugyancsak minden madár szívesen fogyasztja sz uborkát is. Télen már nehezebb a zöld eleség beszerzése, a nélkülözhetetlen vitaminellátást csak részben tudjuk a csíráztatott magokkal ellátni. Lapos ládában vagy cserépedényben kitűnően és gyorsan kicsírázik a csibehúr magja. Ha a csíranövény néhány centiméterre megnőtt, akkor már ehető. Ugyanilyen eredménnyel csíráztatható a salátamag is.
Nyár folyamán a következő vadontermő gyomnövények szedhetők: egynyári perje, réti perje, sovány perje, zöld muhar, ragadós muhar, kakaslábfű.
Pintyfélék részére a már felsorolt lisztes magvakon kívül elsősorban olajos magvakat adunk. Ezek a kendermag, repcemag, lenmag, napraforgómag, mák, salátamag. Hogy a felsorolt magvakat milyen arányban adjuk az elsősorban a madárfajtától függ. Mivel a különféle magvak egymáshoz való aránya madárfajonként változik, tanácsos az agyes magféleségeket külön-külön nyújtani. Így tudjuk madaraink igényét legjobban kielégíteni. Köztudomású, hogy a kendermagot minden madár szereti, de annyit esznek belőle hogy nagyon elhíznak tőle.Ezt a magot tehát csak kis menyiségben szabad adagolni. Hasonló a helyzet a napraforgómaggal is. A vásárolható olajos magvakon kívül pintyfélék részére gyűjthetünk a természetben található gyommagvak közül is. Sok pintyfaj gyümölcsöt is eszik. Egzotikus magevők számára elsősorban az alma és körte jöhet számításba. Ezekből annyit adhatunk madarainknak amennyit elfogyasztani képesek. - Állati eredetű táplálékok. Magevőknek nemcsak növényi, de állati eredetű táplálékra is szükségük van, különösen a fiókák felneveléséhez. Első helyen kell említeni a keményre főtt tyúktojást. Elméletileg minden madárfióka felneveléséhez a tojásnak elegendőnek kellene lennie, de sok exotának mégis kell egyéb állati takarmányról is gondoskodni a költés sikere érdekében. Fontos állati eredetű táplálék a friss vagy mélyhűtött, szárított hangyatojás. Ugyancsak nélkülözhetetlen állati táplálék a lisztbogár lárvája, a lisztkukac. Minden magevő szívesen fogyasztja, akárcsak a levéltetveket. A fiókanevelésben jól hasznosítható a tubifex nevű féreg, melyet az akvaristák használnak.. Jó szolgálatot tehet, különösen a válogatós asztrildfélék nevelésében a nagy vízibolha.
- Ásványi anyagok. Nem szabad megfeledkeznünk a mész adagolásáról sem. Magevők részére porrá tört tojáshéj állandóan álljon előttük. A tyúktojást felhasználás előtt jól meg kell mostni és ki kell főzni.Olyan fajok részére, akiknek a mészigénye a szokottnál nagyobb, szénsavas mészport kell a lágyeledel közé keverni.
- Vitaminok. A vitaminhiány kóros állapotot idéz elő. A növényekben a vitaminok kétféle formában találhatók, mint véglegesen megalakult vitaminok és elővitaminok. Bármilyen természetszerűen tápláljuk madarainkat, a szabad természetet nem tudjuk pótolni, tehát a vitaminellátásról különösen télen, feltétlen gondoskodni kell.
Forrás: Siroki Zoltán, Díszmadarak a lakásban
Hagyj üzenetet